Címtelen- 9.Este és reggel

Anno… bocsánat, de ez is hosszabb lett, mint az átlag fejezetek, de azért igyekszem a következőt rövidebbre venni. Ugye érdekel még valakit ez a fic? Remélem, mert ha nem akkor nem írom tovább. Lehet egy ideig megint nem lesz majd friss az elutazásom miatt, de addig is jó olvasást hozzá *rágni a többiek fülét*Hihihih…

YomiPOV:

Totál abban a hitben vagyok, hogy a társaság nem lesz valami fényes, így kénytelen leszek egész turné alatt bandatársaimmal lógni. Nem mintha nem kedvelném őket, csak egy koncertkörúton összezárva lenni folyton ugyanazokkal az idiótákkal, nagyon fárasztó bír lenni egy idő után, én pedig nem szeretnék fejvesztve menekülni előlük, mert az agyam kinyírták. De kellemesen csalódok már a reptéren.

Alig hogy megérkezünk, összefutunk pár régi haverral, aztán ott ökörködtünk, a kibérelt repülőtéren miközben alig várjuk, hogy a gép felszálljon, hogy le tudjuk tenni a seggünk, és aludhassunk. Ráadásul pedig a Hitsugi-Hizumi páros erőteljes agy le- illetve elszívás akciója is egyre sikeresebb. Már-már érzem, ahogy csökken az IQ- m, de lehet, hogy nem volt és csak most érzem meg a hiányát. Nem tudom.

- Könyörgök… könyörgök, akasszuk fel! - kérlelem őket, amikor már nem bírom nézni, amit leművelnek, és a füleim kezdi leperzselni a tömény elmebaj, a fülsértő röhögésekkel együtt- Én nagyon szívesen vagyok veletek, elhülyülünk együtt, de most nem bírom. Álmos vagyok, de kurvára, és ilyenkor kibaszottul anorexiás mind a türelmem mind a toleranciám. Úgyhogy legyetek szívesek.

- Yomi!...Te meg fogsz halni. - néz rám teljesen komolyan Ruka - Ha már ennyitől kikészülsz, téged ki fogunk készíteni! - vigyorodik el, mint a tejbe tök.

Ni-ya közben mögém lopózik, hátulról átölel, s mint a backstageken szokta a nemlétező mellem kezdi el piszkálni. Nem akadok ki vagy kezdek el sikítozni, mert nem vagyok sem csiklandós, sem meglepett. Amúgy is engem néznének betegnek nem őt. Azt viszont távolról sem merném állítani, hogy néha nem élvezem, de ez olyan dolog, amiről neki, nekik nem kell tudniuk.

- Nem akarlak megzavarni, de abbahagyhatnád a piszkálásom Ni-ya. - akarok kibújni az ölelésből.

- Nyugi van törpe! Nem eszlek meg, csak unatkozom.

Inkább nem mondok erre semmit, mert addig rágná a fülem, amíg be nem adnám a derekam. Így megúszom anélkül, hogy fájlalnám a fülem. Egyszer még bele is harapott, hogy megmutassa ő bizony nem viccel. Azóta veszem tőle komolyan az ilyen és ehhez hasonló beszólásokat.

A várakozás fárasztó. Kivált, ha az egy négyzetméterre jutó vk zenészek sűrűsége meghaladja a 3-at, mert csak úgy szívjuk az agyat. Már csak komolyan egy fangirlcsorda hiányzik, mindenki hallása felmondja a szolgálatot, a testi sérülésekről nem is beszélve. Már egy ideje vártunk, de azt is hozzá kell ám tenni, hogy egy órával korábbi időpontot kaptunk, mert azt hitték Hitsugi megint el fog késni, mint mindég, de persze most ő volt az első, mikor a Deg tagok jöttek oda hozzánk.

- Mi van már megint Yomit molesztáljátok? Szegénynek pszihomókushoz kell majd járnia a sok szexuális zaklatás feldolgozásához. - vágja be Toshiya.

- Kösz Tochi, jól vagyok, de legalább együtt érzel.

- Ilyet nem mondtam, de legyen neked gyereknap.

- Őt persze nem oltod le te se, mert beszól másnak. - néz szúrósan Kyo Kaorura.

- Csak azért, mert mostanság, téged nem oltottalak le, a végén még elkanászodsz, aztán tényleg nem lehet majd elférni az egódtól. - vág neki vissza.

Itt oltogatják egymást, én meg…majd megfulladok. Mondhatom azt, felébredtem. Ha jobbra nézek Hitsugi és Hizumi magánszámát nézhetem, ha balra, akkor meg a Kyo -Kaoru szópárbajt, amibe egyik másik oldalról szólnak be a többiek. Kínomban a szám elé teszem a kezem, Ni-ya meg egyre furábban néz rám. Gondolom, azt hiszi, rosszul vagyok vagy valami, de nem, csak…nem bírom tovább, és kitör belőlem az eszeveszett elmebeteg röhögés, hogy a padlón találom magam, és rohadt hangosan nevetek, rázkódok meg minden.

- Amm…azt hiszem megöltük. - állapítja meg Shinya a helyzetet totálisan átlátva.

Mázli, sőt csoda, hogy nem fulladtam meg a nevetéstől, és épségben feljutottam a gépre. A lehető legmesszebbre ülök ezektől, hogy ne kelljen a mai napon még egy ehhez hasonlót átéljek. Szinte már alszom, mikor egy ismeretlen hang szólít meg, hogy leülhet-e. Meglepődve tapasztalom, hogy Ruki az, a Gazette hasonlóan alacsony énekese, akivel a múltkor sikeresen karamboloztam.

Leül, közben pedig beszélgetünk. Soha nem gondoltam volna, hogy valakivel ennyire jól ki lehet jönni ilyen rövid ismeretség után is. Az viszont már félelmetes, hogy többször előfordul, hogy ugyanabba kezdünk bele, vagy pont ugyanarra gondolunk. Hiába kérdezem meg, azt mondja nem telepata, a hogy csak a telepata fangirlöktől kapta ezt a képességet, de nem hiszek neki. Tagadja. A minimum 4 óra dumálás után eljutunk odáig, hogy fáradtak vagyunk, és aludni kellene egy keveset. Ebben is teljesen egyetértünk.

Eléggé kiütöttem magam. Ránézek az órámra, és már, vagy inkább még fél óra van az utazásból. Épp szeretnék normálisan felülni, mikor is tudatosul bennem, hogy a mellettem ülő Ruki az én karomba fúrja az arcát, és alszik. Tiszta aranyos, akár egy alvó kisgyerek. Úgy döntök nem keltem még fel, nem volna hozzá szívem. Kissé félre fordul, így most már abban is biztos vagyok, hogy kap levegőt is. Gyönyörű az arca, amikor alszik, na, nem mintha máskor nem, de most annyira nyugodt és békés. TE JÓSZAGÚ…MIKRE NEM GONDOLOK!!! Hamarosan leszállunk, így kénytelen vagyok felkelteni kollégám. Nagyon nem akar felkelni, de amikor rájön, hogy rajtam aludt tisztára vicces fejet vág. Komolyan már csak ezért megérte. Azonnal bocsánatot kér, nagyon zavarban van, de valahol meg is értem, ám most már mindegy. Amikor, azt mondom, hogy aranyos, mikor alszik, elpirul. Kész ez az ember! Kawaii desu!

Alig, hogy megérkeztünk a hotelbe a nagyfőnök egy rohadt hosszú és még annál is unalmasabb kisregény jellegű beszédet mond, ami persze a kutyát nem érdekli. Utál minket. Már azon kezdek el agyalni, mi lenne, ha fognám magam, elsunnyognák, kivennék egy szobát, hogy végre nem kelljen ezt a borzalmat hallgatnom, mikor is Kyo, aki a bőröndjén aludt el akkorát esik, hogy a föld belereng. Mindenki röhögni kezd, nem értem miért, ő meg káromkodni, olajat öntve a tűzre, de Tora sincs épp csendben, neki a lábára esett Kyo tömeggyilkos, kurva nehéz bőröndje. Ennek örömére a főnök is megszán minket, és végre valahára kegyeskedik felengedni a szobákba.

Felérek, egy villámgyors zuhany, és beesek az ágyba. Az utazás fárasztó, pláné, ha olyan emberekkel vagy körülvéve, mint például bandatársaim. Az álommanó hamar lefejel, így nincs sok időm gondolkodni. Reggel tök frissen ébredek, ami nálam határozottan ritka esemény. Összeszedem magam, és még pont időben indulok ki az ajtón.

- Á Yomi! Jó hogy látlak. Csak szólni akarok, hogy reggeli közben szeretnék megbeszélni pár dolgot veletek. - „köszön” a drága Sakito.

- Am… az mind szép és jó, de asszem mindenki nevében mondhatom, hogy mi reggelizni szeretnénk, ráadásul miből gondolod, hogy hajnalok hajnalán bárki képes a fejtágításaid elviselni?

- Tapasztalat! - válaszol tőle természetes módon tenyérbemászó vigyorral a képén.

Beszállunk a liftbe, és bevillan, hogy azt álmodtam, hogy a repülőn ülök, Rukival meg Kyoval beszélgetek, de azt már nem tudom, hogy miről. Jó nem? Belépek az ebédlőbe, de A tömeg fele már ott van.

- Sakito! - kiáltok utána - Mindjárt megyek én is.

- Oké. - válaszolja kissé meglepetten - De ne maradj soká, tudod a megbeszélés! - figyelmeztet.

- Tudom, tudom. Egy perc az egész. - és a kávéját kortyoló Rukihoz megyek megkocogtatva vállát.

Erre ő akkorát ugrik, meg síkit, hogy az ebédlő nagy rész erre néz, hogy „ki, mit, kivel művel, és miért ilyen hangosan”, arról nem beszélve, hogy szinte mindenki elkezd röhögni, amit én is alig bírok visszatartani.

- Baszd meg, a szívbajt hoztad rám ugye tudod? - kezdi el kicsit morcosan felém fordulva.

- Etto…Ruki-san nem is tudtam, hogy ennyire ijedős vagy. Talán rossz a lelkiismereted? - mondom ki hangosan a gondolatom, de látom rajta, hogy nem igazán tetszik neki, főként, mert a többiek még jobban kezdenek röhögni.

- Nem, nem rossz a lelkiismeretem, csak nagyon elgondolkoztam. - erre Aoi meg beszól neki.

- Na, csak annyit szerettem volna, hogy próbák után nincs-e kedved elmenni valahova a városban?

- Ez egy remek ötlet. Anno… nem tudom még mikor is fogunk végezni, mert holnap ugye koncert, de amint készen vagyunk, vagy tudok valamit, mikor szabadulunk, megkereslek, vagy írok egy sms-t. Rendben?

Egyetértek, majd lelépek, mert Sakito képes és leszakítja golyóimat, ha még többet kések a megbeszéléséről, azokra meg még szükségem van. Nem bűn az.

A Sakito fejtágítása a hátam közepére hiányzik, de ez van, ezt kell elviselni alapon, hallgatok. Szinte bealszok, mikor szól, hogy végzett. Mindenki bólogat, hogy minden mennyire fantasztikus, de Sakito, és Ruka kivételével senki nem figyelt oda, ám ez lényegtelen.

Próba. Na, igen az megint durva menet. Az még hagyján, hogy dög unalmasan telik, a számok meg vannak, csak gyakorolnunk kell, de mindenki esik ki a száján. Ilyen egy unalmas társaságot! Egyedül Hitsugi van elemében, de most ő sem tudja igazán feldobni a hangulatot, lelki társa a hülyeségben, alias Hizumi nincs itt. Fogja magát és egy órára totál eltűnik, mintha itt se lett volna, de úgy, hogy senki nem tudja merre van, nem látta senki. Ez ő. Már húznék vissza a szobámba, hogy ha ő így, akkor én úgy, mikor beront Kyo csaknem fellökve.

- Köszi baszd meg! Legközelebb vágd már rám az ajtót, ha kérhetem. - mondom neki félkomolyan.

- Óh, ha ez minden vágyad nagyon szívesen, semmi akadálya. Bármikor, csak szólj.

- Tudom, hogy te mindig vevő vagy rá, ha valakit meg kell szadizni.

- De én veled beszélni, akartam - várakozóan nézek rá - most dumáltam Rukival, mondta, hogy ma mentek a városba, csak én is elhívtam, úgyhogy hárman megyünk. Oké? - kérdez vissza.

- Nekem tökéletes. Ha hárman vagyunk az még jobb, kábé hánykor?

- Nem tudom, majd írok, meg majd szólj Rukinak is, mert ő se tud semmilyen időpontot. Én viszont megyek, mi még próbálunk.

- Mi is akartunk, csak egyik gitárosunk lelécelt. - szól közbe a kissé ideges Sakito, mire Hitsugi is visszatér. Fasza, megint dolgozunk.

- Jellemző! - röhög Kyo - Mentem szasztok!

- Majd szólok neki, hello. - legközelebb, halom lóvéról álmodok, hátha bejön.

Elég sokáig gyakorlunk, mikor megszólat a telóm jelezve, hogy üzenetem jött. „Háromnegyed óra múlva a hotel előttXD” Tömör üzenet. Sakitonak intek, hogy én húztam, ő meg csak bólogat, közben pedig tárcsázom a Chibit. Oké, ezt talán nem kellene, nagyjából egy magasak vagyunk. Kis idő után hajlandó fel is venni.

- Na, szia! Mi most végeztünk, és ti?... Háromnegyed óra múlva, ha indulunk a hotel elől az neked jó?...Ja…Persze dumáltunk, meg ő mondta az időpontot is. …De ne ess lefelé, ahogy sietsz, mert késel…Én? Nem vagyok én gonosz. Ne késs oké?…Hello neked is. - teszem le a kagylót.

Sprintelhetek a fürdőbe, hogy a végén ne rám kelljen várni. Még szerencse, hogy a szobám nincs messze. Beérek, ajtót kulcsra, irány a zuhany. Rekord gyorsasággal sikerül kimásznom a víz alól, de ennek lehet köze a fél hideg vízhez is, majd a táskámba mászom be úgy derékig, hogy kitúrjam azt, amit fel akarok venni ma este. Ruha fel, törölközés után, kis smink, mert anélkül ugye soha sehova, pénztárca nálam, akkor indulhatok. Még megnézem magam a tükörben, hogy minden oké legyen, és Fél óra alatt kész is vagyok, és rohanok le a lifttel a földszintre a hotel elé.

Mire kiérek Kyo már odakint áll ránk várva.

- Az első jómadár. - gyújt rá egy cigire velem együtt - Kíváncsi vagyok a másik mikor ér ide.

- Arra én is. - tűnődök.

Elkezdünk dumálni valami nem tom miről, és röpke negyed óra késéssel Ruki is méltóztatik megjelenni. Ő persze rögtön Kaira fogja, de most nem Kai a hibás. Hamar lezárjuk a témát, és a belváros sűrűjébe vetjük magunk. Bámulatos, hogy mennyire már ez, mint Tokió city. Itt sokkal kevesebb a fényreklám, jobban látszik, mikor van éjjel, és mikor nappal. Rövid kóválygás után beülünk egy szimpatikus helyre, mire mind azt mondjuk, hogy jól elleszünk. Belül érdekes elrendezésű. A plafonon tükördarabok, a fal vörös, fekete minta rajta. Annyira sötét hangulatot áraszt, de határozottan kellemes, és ez nem csak az én véleményem, de erre talán az üvöltő metál-glam keverék is rátesz egy lapáttal. Jó kis estének nézünk elébe. Leülünk egy kicsit jobban elszeparált helyre, hiába na, a megszokás hatalma, mert ugye otthon nem igazán tehetjük meg azt, hogy túlságosan a középpontban legyünk mikor civilként menyünk az emberek közé. Kyo pedig pattan és hozza a kezdő sört mindenkinek. Elkezdünk dumálni, aminek az a vége, hogy majd megfulladunk a röhögéstől, aztán ezek meg azon röhögnek, hogy én hogy röhögök, és így tovább, aminek az lett a vége, hogy olyan húsz percen keresztül fuldoklunk a nevetéstől, a környezet pedig furán néz ránk. Ennyit arról, hogy nem keltük feltűnést.

Már egy ideje üldögélünk a piáinkat iszogatva, mikor a tulaj, gondolom, oda jön hozzánk, hogy nem soká záróra, úgyhogy fejezzük be, és lassan távozzunk. Fél négy körül járhat az idő, legalábbis a karórámon annyit látok, bár a látásom elég homályos, és kicsit dupla is, de kicsire nem adunk. Kiisszuk a maradékot, és a poharakat az asztalon hagyjuk. Ha már elzavarnak, legalább ne kellejen elvinnünk. Aztán a hely bejárata előtt állunk, és…

- Anno..valaki van, aki tudja merről jöttünk? Nekem nincs valami jó tájékozódási képességem, úgyhogy ki tudja merre?

- Nem úgy volt, hogy te tudod merről jöttünk? - kérdezi Kyo nagyra nőtt szemekkel.

- Én ilyet biztos nem mondtam. Nem haluztad inkább? Ruki te nem tudod?

- Úgy volt, hogy ti nézitek az utat nem?

A beletörődő sóhaj mindanyunkból egyszerre törik fel, lövésünk sincs, merre kellene egyáltalán menni. Szépek vagyunk. Három szerencsecsomag egy helyen. Az emlékezést az is nehezíti, hogy semelyikünket nem lehet igazán józannak mondani, a szondát tuti nem merném bevállalni, de sztem most per pillanat senki. Elindulunk úgy találomra. Az egész út merő egy röhögés, hol azon, kinek mekkora a kilengése, hol azon ki mikor hol és hova akar pofára esni. Sikerül is elesni mindanyunknak, amin persze megint csak eszeveszettül röhögünk, és mi a legjobb? VISSZATALÁLTUNK!!! Azt megint senki nem tudja merről, de vissza értünk.

- Ezt a közeljövőben meg kell ismételnünk! - jegyzi meg bazsalyogva Ruki.

- Szerintem is. A holnap kurva szar lesz, ugye tudjátok! - hozza a formáját Kyo.

- Na ja. De ha legközelebb megyünk, valaki azért nézze meg, merre kell visszafele jönni, nem hiszem, hogy még egyszer ekkora szerencsénk lenne, mint most. - mondom, miközben csaknem átesek a küszöbön a portás néni fura tekintete mellett.

- Rendben. - mondják egyszerre, majd mind elindulunk a saját szobánkba.