Címtelen- 13.Hogyan tovább?

Nah folytatom ezt is. Azt hiszem nem fogom túl sokáig húzni már, és talán picit felpörgetem az eseményeket, tudom ideje lesz már. Minden esetre jó olvasást.

KyoPOV:

Nagyon álmos vagyok még, de valamiért felébredtem. Lassan kezdem el érzékelni magam körül a világot, és elsőként azt fogom fel, hogy nem vagyok egyedül. Végigtapogatom a mellettem lévő formás testet, majd erőlködés után a szemeim is sikerül felnyitnom. Egy szőke hajzuhatag finom illattal. Ruki…ez Ruki…de mit keres ő mellettem reggel?! Nah várjunk csak. Alkoholtól ködös emlékezetemen keresztül szépen derengeni kezd a tegnap este, és ami azt illeti kellő részletességgel. Akkor…ezek szerint…tényleg megdugtam Rukit? A Gazette énekesét? Na jó ezt még kicsit emésztenem kell, és azt meg kell néznem, hogy valóban a Chibi fekszik itt mellettem. Kicsit feltápászkodom, hogy megnézzem tényleg jól emlékszem és nem csak a képzeletem játszik velem egy nagyon ízetlen tréfát, és nem. Az, akit magamnak akartam, most itt van és tényleg ő az, nem más. Reggel van és lassú a felfogásom, talán túlságosan is.

Ruki van középen, egyik felén Yomi a másikon én, és egyikünkön sincs ruha. Igen most már tudom. Gruppen volt. Azt hiszem, a sors eléggé jópofának tartja magát, pedig nagyon nem az. Yomi is és én is többet akartunk és akarunk Rukitól, mint egy szimpla barátság vagy egy jó baráti esetleg munkatársi viszont. Nem szerelem, én személy szerint eddig egyszer voltam szerelmes azt is rettenetesen megbántam, de nem is arról van szó, hogy egyetlen alkalomra kellett. Ismerem Yomit is egy ideje, és biztos vagyok benne, hogy ő is így van ezzel. A múltkori után egy kimondatlan „versengés” kezdődött közöttünk. Nem trófeaként kezeljük Rukit. Éppen itt van a fintor, hogy mindketten lefeküdtünk vele és ráadásnak egyszerre.

Gondolkodom, és egyre inkább úgy vagyok vele, hogy kell nekem ez a férfi itt mellettem, nem kihasználni akarom, és nem is szeretem, de…őszintén fogalmam sincs, és ameddig nem verem át addig nem érzem magam egy rossz embernek, vagy emberi hulladéknak. Amúgy is, később lehet ebből még bármi. Viszont kíváncsi vagyok mi lesz ezután az ő reakciója, hogy fog viszonyulni hozzánk. Tulképpen azt sem tudom, hogy csinált-e már ilyet korábban.

Akármennyit gondolkodom ezen, csak arra jutok, hogy majd ki fog derülni, és semmit nem tudok előre megmondani, de azt azért nagyon remélem, hogy nem bánta meg az estét. Az azt hiszem, szinte mindennél jobban fájna most. Elég ijesztő mikor gondolataim örvényében erre rájövök. Nem tudom mi az oka, de nem is ez a lényeg, azon, hogy mit remélek, az ok nem változtat.

Motoszkálást hallok, és ahogy oldalra nézek látom, ahogy Yomi is felkel. Halkan köszönök neki, de ahogy látom nála is eltart egy ideig mire felfogja a helyzetet, majd döbbenten néz rám megerősítést várva. Elvigyorodom perverzül, ami felér jelen pillanatban egy igennel.

- Menjünk ki beszélgetni. - mondja, majd mindketten kikászálódunk, magunkra húzunk egy alsót és kimegyünk az üres folyósóra.

- Miről akartál velem beszélni? - kérdezem meg, de csak a hallgatás megtörése véget, tudom mit akar mondani.

- Azt hiszem tudod, hogy miről. Kell nekem, és ahogy ismerlek neked is legalább annyira, mint nekem, viszont az kellően érződik szerintem, hogy egyszerre a kettőnké nem lehet.

- Ez így van. Ezzel viszont most azt akarod mondani, hogy vetélytársak vagyunk? - nézek komolyan szemeibe, elég kiegyensúlyozottak akkor a viszonyok.

- Így is lehet mondani, viszont abban egyezzünk meg, hogy ez később semmit sem fog befolyásolni, remélem érted mire gondolok.

- Benne vagyok. De nagyon kell vigyáznunk, hogy semmire se jöjjön rá, mert akkor nem hogy közeli viszonyba nem kerül egyikünkkel sem, de egész hátralévő életében annyit nem fog hozzánk szólni, hogy bazd meg.

- Ez nagyon valószínű, úgyhogy csak diszkréten.- megegyezően bólogatok.

- Elég gerinctelen dolog ez tőletek. - hallok meg egy mély hangot nem túl messze tőlünk.

A hang irányába nézünk, ahol egy dühös tekintetű orrkendős basszerost találunk. Éppen a falat támasztja karba tett kézzel. Fogalmam sincs mennyit hallhatott a mi kis csevegésünkből. Kezei ökölbe szorulva, és lehet érezni raja, hogy szíve szerint akkorát bemosna mindkettőnknek, hogy a fal adná a másikat jótékonyságból.

- Megint belepofázol abba, amibe nem kellene? - kérdezi Yomi, ami nem igazán rá vall, de gyanítom ebben az esetben az udvariasság nála is mellőzhető.

- Chhh…engem is érint, mert nem nektek kell nap, mint nap majd a Chibi fejét bámulnotok, ha megbántjátok. Csodálkozom rajtatok. Azt állítjátok, hogy Rukit akarjátok, ahhoz képest alsónadrágban vagytok a folyosó közepén. - mondja maró gúnnyal hangjában.

- Mi közöd van ahhoz, hogy mit csinálunk egymással? - nézek rá kihívóan, mert nehogy már egy ilyen kölyök akarjon engem kioktatni.

- Ahhoz semmi, és hidegen is hagy a dolog teljes mértékben, csak az idegesít, hogy őt nem tisztelitek. - villannak meg fenyegetően a szemei- Azt hiszem, hogy világos voltam mikor közöltem a múltkor, hogy nem fogom hagyni, hogy megbántsátok.

- Tudod, a szemeid elárulnak. Még azt is, hogy mióta. - nézek rá.

- És ha így van? Nem ez jelen pillanatban a dolog lényege. - rugaszkodik el a faltól - szóltam időben azt hiszem.

- Lehűtheted magad, mert semmi nincs. - válaszol Yomi, mire csak horkant egyet.

Az ajtó kinyílik, majd Ruki lép ki rajta szintén alsóban. A levegő megfagy és a távoli lift hangját lehet hallani semmi mást. Döbbenten kapkodja a fejét.

- Történt valami?- gyanakszik.

- Nem semmi. Ma még lesz próbánk is ne felejtsd el. - beszédes tekintete elárulja nekem, hogy összeállt a fejében a kép, csalódottságot, fájdalmat, és szomorúságot maga után hagyva, majd fogja magát és csendesen elmegy.

- Öööö…valami rosszat tettem? - néz körbe ártatlanul Ruki.

- Nem semmit. - válaszolom, majd mindenkit beterelgetek, talán mégsem kéne alsóban a folyosó közepén lézengeni.

RukiPOV:

Valahogyan furcsán egyedül érzem magam, és nem tudom az okát. Kinyitom a szemeim, majd ahogyan felülök, fejembe azonnal belehasít a másnaposság okozta fájdalom. Az estéről elég homályos emlékeim vannak, majd mikor jobban körülnézek ismeretlen ruhadarabok hevernek a padlómon, rajtam pedig nincs ruha. Igen, most már emlékszek, különösen, hogy kicsit gyorsított mozi módjára végig is nézhetem. Na jó, talán ezt nem kellett volna. Nem azt, hogy lefeküdtem velük, azt nem bánom egyáltalán, viszont nem akarom, hogy ez változtasson az eddigi kapcsolatunkon, kár volna érte szerintem.

Lassan kikászálódom ágyamból, majd felöltözöm. Az ajtó túloldaláról pusmorgást hallok, így úgy vélem, hogy ott kell legyenek. Kinyitom az ajtót, a levegő pedig megfagy, kínos csend áll be. Biztosra veszem, hogy rólam volt szó. Egy pillanat! Mit keres itt Rei, és miért néz rám ilyen szemekkel. Most úgy érzem valamiféle égbekiáltó bűnt követtem el, pedig nem, legalábbis nem emlékszem. Visszamegyünk a szobába a két srác meg elkezdi a ruháit összeszedni. Tudom, hogy meg kellene szólalnom, viszont elég nehezen megy.

- Anno…nem tudom ti, hogy vagytok ezzel, de szerintem a tegnapi dolgot hagyjuk meg úgy ahogy van, a pia miatti kíváncsiságnak, és ne befolyásolja a hármunk dolgát. - mondom ki nagy nehezen.

- Most arra akarsz kilyukadni, hogy ne is vegyünk róla tudomást? - kérdezi Kyo furcsa hangszínnel, mintha sértett lenne.

- Nem letagadni akarom, csak azt nem szeretném, hogy ezután a nem beszélek veled mert mert….játékot játsszuk, meg a nem is olyan régóta kialakult jó viszony, azt sem szeretném felrúgni. - egyáltalán nem bántam meg az estét, viszont ezt így kimondani, túl furcsa lenne, legalábbis szerintem.

- Tényleg ez az oka? - kérdezi Yomi is, miért nem hisznek nekem?

- Persze…A tegnap estét nagyon is élveztem, szal nincs miért azt mondjam, hogy nem akarok róla tudni. - mosolygom, és szemmel láthatóan ezzel tényleg meggyőztem őket az igazságról.

Nagyon merem remélni, hogy a kezdetleges barátságnak ez nem fogja kárát látni. Végül elmentek a saját szobájukba és megbeszéltük, hogy fél óra múlva együtt reggelizünk. Pontosan tudom, a banda mit is gondol erről, mert szerintük az egy íratlan törvény, hogy a tagok turnékon együtt esznek. Ergo most fel vannak háborodva, hogy nem velük ülök, de könyörgöm, mikor anno Kai, Aoi és Uruha szeparálódtak el teljesen, akkor az miért nem volt baj, miért csak az ha különcködöm egy keveset? Inkább nem is gondolkodom rajta, mert nem éri meg. Lesz, ami lesz.

Reggeli közben természetesen érzem a gyilkos pillantásokat, de nem tehetek róla. Megszoksz vagy megszöksz, mint mondani szokták.

UruhaPOV:

Lassan nekem kezd ebből az egészből elegem lenni, Ruki pedig olyan szinten vak, hogy az már fájdalmas. Nem veszi észre, hogy az a két ember, nem a barátságát keresi, még csak távolról sem. Oké, elfogadom jól megvannak, de ha csak egyszer, egyetlen egyszer normálisan a szemükbe nézne észrevehetné az igazságot, hogy nagyon nem barátilag néznek rá, teljesen mást akarnak. A jó múltkorában beszélgettem is egyet önfejű, vak kis énekesünkkel, de mindösszesen annyit sikerült elérnem, hogy mind a ketten idegesek lettünk, én azért, hogy ennyire érthetetlen, ő azért, hogy hogyan lehetek ennyire hülye, hogy én ilyen idióta elméleteket gyártok. Na, jó erre nem mondtam semmit, különösen, hogy még én lettem lebaszva. Akkor nagyon jött, hogy olyasmiket vágjak a fejéhez, amit képtelen észrevenni, és tudom mennyire megbántotta volna.

Azt sem képes észrevenni, hogy szinte minden idejét velük tölti. Nem azt mondom, hogy állandóan itt lógjon, meg hogy ne menjen oda senkihez, de nem hiszem, hogy olyanok miatt kellene a saját bandáját hanyagolnia eléggé nagymértékben, akikkel alig egy-két hete került munka kapcsolaton túl haverságba. Nem is ezzel volna a legnagyobb gond, csak azt sem képes észrevenni, hogy ezzel néhány embert mennyire meg tud bántani. Szabályszerűen ilyenkor, jön, hogy bemossak neki egy olyan igazit, hogy legyen min gondolkodnia. De nem az én bajom, ha vak, ő fogja megbánni, csak nehogy akkor már túl késő legyen.

Az utolsó amerikai helyszín óta pontosan olyan, mint akinek elvették minden reményét. Hiába kérdeztem mi a baja, nem válaszolt, csak lerázott és elküldött a francba. Soha nem volt ilyen, és el nem tudom képzelni mi hozhatta ezt ki belőle, de hogy kihez van köze, abban szinte biztos vagyok. Nem tudom, mit csináljak, mert ez így nagyon kezd eldurvulni, ami csak rossz. Ráadásnak, pedig az egész bandára hatással van, ami a legutóbbi próbán meg is látszott sajnos. Nagyon nem lesz ez így jó, de kb. olyan mintha ezt csak én látnám, és rajtam kívül senki.

Semmi nem változik egy jó ideje. Valami készül, ebben egészen biztos vagyok, de hogy mi arra ötletem sincs. Aoival jól megvagyunk, nem is rá gondolok. A bandával lesz valami, ami csakis Ruki miatt lehet most. Tudom, hogy elég szemét dolog ilyesmit kijelenteni, de ez tény és való, nem nagyon van mit szépíteni rajta.

Épp próba van Ruki és Reita folyamatosan rontanak, amiből nekem van már elegem. Még szerencse, hogy épp szünet van. Ez a két marha ül egymás mellett, és nem szólalnak meg. Ja igen, azt kifelejtettem, hogy jó ideje tőmondatokon kívül nem beszélnek egymással azt is a lehető legkevesebbszer, ez a hab azon a cseszett, elcseszett tortán. Már az is megfordul a fejemben, hogy lehet össze kellene őket zárni de nem jó az sem, mert csak bambán bámulnának ki a fejükből mint most is és csá, azzal meg nem lenne megoldva a dolog. De idő kérdése és kiötlöm valamit. Csak előbb ki kell még derítenem néhány dolgot. Nem lesz ez annyira nehéz csak a megfelelő embert kell hozzá megtalálnom, és nem is lesz az olyan nehéz.

Beszélek egy sort persze csak óvatosan Rukival és Reitával meg közvetve több infót szedek össze a másik két szereplőről is. Ilyenkor nagyon is jól jön, hogy sok emberrel szoktam dumálni. De még mennyire mert most már jobban képben vagyok.