Címtelen- 2.Új hírek

ReitaPOV:

Már kilenc jóval elmúlt, és a kis Chibi még nem érkezett meg. Különös tőle, főleg mivel mindig ő pattog, ha valaki hiányzik, vagy késik a próbáról. Engem is jó párszor leszólt már emiatt. Na, majd most visszavágok neki. Ennyi jár nekem is. Nem mintha nem szoktam volna visszaszólni vagy ilyesmi, de azért na.

-Furcsa, hogy a Chibi késik. Mindig kivan, ha mi csináljuk ugyanezt. - Elegyedek szóba Uruhával a gitárral a kezemben készen a munkára.

-Ja. Tényleg csak ő nincs itt. – válaszolja nyugodtan, mint aki annyira nem bánja, hogy nem kell csináljon semmit. – A diktátor lusta volt felkelni mi? – teszi hozzá viccesen, mire persze elmosolyodok.

Ekkor pedig belép az emlegetett személy, kissé zavartan.

-Mi van? Nem csörgött a vekker? Vagy inkább túl ferde volt az éjszaka? – kérdezem élcelődve.

-Ne..nem. Sumimasaen, legközelebb pontos leszek. – mondja zavartan.

Meglepődtem. Valami olyasmit vártam, hogy”Most akkor mi van? Ti is szoktatok késni, akkor meg?”. De ehelyett, illedelmesen elnézést kér. Valami nincs rendben. Ismerem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor baja van. A látszat ellenére jóban vagyunk, régóta ismerem már. Talán túlontúl is.

-Mindegy. – teszem hozzá még félvállról. Leader – sama elkezdi az ütemet, mindenki beáll, és a próba elkezdődik. Semmi különös nem történik, hacsak azt nem vesszük figyelembe, hogy mindenki eléggé szét van csúszva, de különösen Ruki. Mondjuk nem csodálkozom alapjáraton, mert mostanában sok van a fejünkön. A folyamatos koncertezés, új lemez, miegymás, de akkor is. A próba közepén kisebb csoda történik. Hogy mi ez? A menedzserünk, akit legalább másfél-két hónapja nem láttunk besétál a próbára.

-Hellosztok fiuk! (Mi is visszaköszönünk) Látom, keményen dolgoztok. Helyes. Új híreim vannak. Az egyik az, hogy a legutóbbi lemez már háromszoros platina lett a mai naptól. – Mindenki elkezd tapsolni, tulajdonképp magának (is), és ujjongani. – De ez még nem minden. Meghívást kaptatok a nagy Visual kei turnékörútra. Ez azt jelenti, hogy legalább három hónapig turnézunk Japán nagyvárosaiban, Amerika több részén és Európában is. Ott lesz a vk színtér összes neves képviselője, na meg egy-két régebbi klasszikus is, akik csak emiatt a koncertkörút miatt álltak újra össze. Ez az első ilyen nagyszabású turné, ahol ennyire sok vk banda fog fellépni egymás után. Ez igazi megtiszteltetés.

Az állunk leesett a padlóra. Még soha nem volt olyan, hogy a három kontinenst egymás után járjuk végig. Ha csak Japánt végigjártuk az totál leszívott már.

-De főnök! – szólal meg Kai – Mi lesz az új lemezzel? – tényleg most készül az új lemez, egy ilyen turné alatt pedig nem sok időnk lenne vele foglalkozni, tulajdonképp semmi.

-Emiatt ne aggódj. Nem sok kell még a befejezéséhez. Gyorsított tempóban még a turné előtt befejezhetjük. Meglesz, de a gyorsaság a minőség rovására nem mehet. Azt hiszem, indulok is. Minden jót, és keményen dolgozni!... Igen tessék? – szól bele a telefonjába, majd kimegy.

Ez kész! Mindig ezt csinálja. Mi meg állunk itt tátott szájal, mert nem igazán bírtunk felfogni a dolgokat. Viccesen nézhetünk ki, bár én még így is jó vagyok.

-Most ez komoly? – teszi fel a mindannyiunkban megfogalmazódott kérdést Uruha.

-Úgy tűnik igen. – válaszol neki Kai, ő eszmél fel legelőször – akkor nemsoká újabb turné jön majd…méghozzá…

Igen, egy olyan turné jön amilyen még nem volt. De most, hogy így belegondolok, azért megint mi szívunk legjobban, mert egy lemezt alapjáraton is fárasztó összehozni, de az, hogy feleannyi idő alatt fogjuk megcsinálni szinte már csak hab azon a hülye tortán, ráadásul édes is.

Leader-sama bekeményít, mindenkit visszaránt-ordít- a valóságba gondolataiból, vagy máshonnan. Aztán még egy keveset beszélünk az előttünk álló, helyett tornyosuló feladatokról, majd folytatjuk a próbát. Kai ma még állatabb volt, mint szokott, de valahogy nem is csodálkozom. Hullafáradt vagyok. A többiek jó gyorsan elindultak, még a próbateremben megdumáltuk, hogy elmegyünk ma valahová megünnepelni a híreket, de mindenki azt mondta szeretne előbb hazamenni előtte. Belépek az öltözőbe és már csak Chibi-chan van bent. Nem baj ma úgyis beszélni szerettem volna vele.

-Hello Chibi. Nem szoktál ilyen sokáig tökölni. Mi van veled?

-Neked is szia! Amúgy meg nincs semmi bajom. Jól vagyok, tényleg. - mondja nyugodtan, de nem ver át. Olyan rossz színész. Nem értem a fanok hogy bírják ezt bevenni.

-Légyszi ne nézz madárnak, mert nincs szárnyam. Ismerlek már egy ideje, és a látszat ellenére jó megfigyelő vagyok. Szal mi bajod van ma?- kérdezem tőle ismét.

-Induljuk inkább, aztán majd elmondom. – válaszolja nyugodtan, de azért lerí róla hogy mennyire feszült is.

Valami azt súgja, nem fogja teljesen elmondani mi baja, de lehet jobb is így. Gyors összepakolok, majd együtt indulunk el lefelé. A lift előtt állunk mikor nagyot sóhajtva belekezd.

-Tulajdonképp, az a legfőbb bajom hogy nem aludtam ki magam, - látva hitetlenkedő arckifejezésem azonban tovább fojtatja, tudja, utálom, mikor valaki hülyének néz – de van más is… Tegnap olyasmit láttam olyanoktól, akiről soha nem gondoltam volna, hogy azok…és ez olyan…kellemetlen. Pedig az égész véletlen volt, és nem akartam látni, de mégis és...

Marhára nem tom mi a fenéről hadovál nekem, meg egyáltalán? Mi az, ami ennyire ki bírja akasztani Rukit? Nem úgy ismerem, hogy apróságokon fennakadna. Rájött, hogy a fekete nem fehér? Tényleg nagy tragédia.

-Nézd! Rohadtul nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, de kétlem, hogy annyira olyasmit láthattál volna, ami megbocsáthatatlan lenne. Ha meg véletlen volt, akkor nincs min aggódnod. – fúú hogy én milyen egy aranyos, kedves, nagylelkű seme vagyok! El sem hiszem, hogy ennyire rendesen válaszoltam vissza. Még a végén azt fogja hinni, hogy beteg vagyok, ha nem szólok be.

-Komolyan mondod? – ez kész! Arcáról a gyermeki megkönnyebbülés tükröződik, mire önkénytelenül is elmosolyodok. Olyan naiv szegénykém!

-Jah – nem bírom ki, hogy ne szóljak be neki – De azért nem kellene összeomoljon a lelki világod, ha felvilágosítanak, hogy a fekete és a fehér két különböző szín.

-Nem is te lennél, ha nem szólnál be valami hülyeséget. Majd legközelebb megkérdezem mi a különbség jó? – újra a régi.

Lemegyünk a lifttel, közben már nem is tudom miről beszéltünk, majd a parkolóban elválnak útjaink. A kis összejövetelen, találkozunk majd. Ha minden így megy tovább nem lesz valami jó vége. De hátha nem.

Höö...ez volt a második fejezet.