Címtelen-1.Egy véletlen folytán

RukiPOV:

Unalmas hétnek indult ez is, mint mindig. Hétfő. U-tá-lom! Próba, próba, próba, és meglepő de… próba. Néha elgondolkozom egy-egy kimerítő nap után, hogy miért is kezdtem el. Aztán mindig arra jövök rá, hogy élvezem azt, ahogyan körül rajongnak, a koncertek tomboló közönségét, az eszeveszett tombolást és hogy szinte mindent megtehetek úgy, hogy közben nem néznek hülyének, bár lehet ez nem így van, de nem is fontos. Gondolataimból a liftcsengő szakít ki, melyek abból állnak mint fogok először csinálni ha hazaértem. Kiszállok a vontatóból, s a kocsim felé indulok. Csak akkor vettem észre, hogy nincs nálam a slusszkulcs, mikor már az ajtajánál álltam.

-Ez az! Fenn hagytam a kulcsaim! Nagyszerű! Most mehetek vissza!-mérgelődtem magamban. Szép lassan vissza blattyogtam a lifthez, ami persze elfelejtette, hogy neki az lenne a dolga, hogy az embereket vigye fel-le, így kénytelen voltam gyalog elindulni. Nem szeretem a lépcsőket. A harmadikra kellett felmásznom. Ilyenkor már senki sem szokott itt lenni, csöndes és sötét a folyosó. De akkor nem igazán ez volt. A próbaterem melletti öltöző ajtaja résnyire nyitva maradt, és fény szűrődött ki oda bentről. Nagyon csodálkoztam hogy még itt vannak, hacsak nem a takarító személyzet az, de ahhoz azért még korán volt. Nem gondoltam semmi különösre. De hirtelen megtorpantam.

-Ne Uruha… ne itt...Még a…végén… valaki..meglát!-hallatszott Aoi kéjjel telt hangja.

Hirtelen el sem tudtam képzelni mit csinálhatnak ezek ott bent, pedig elég erős a képzelőerőm. Ráadásul pont ők, akikről nem hittem volna.

-Ne aggódj, nincs már itt senki…Inkább lazíts. Te tehetsz róla hogy ilyen vadító vagy!

Az ajtórésen át pont be lehetett látni. Nem bírtam megállni, hogy ne kukkantsak be, tényleg az-e amire gondolok, pedig tudtam hogy az, és rohadtul megszívhatom ha lebukom, de mégis. Aoi félig feküdt az asztalon, Uruha pedig előtte állt. Szenvedélyes csókot váltottak miközben Ruha az ébenhajú gitárosról hámozta a fölsőt. Mikor már lekerült róla a ruhadarab, készséggel adta át magát a testét kényeztető csókoknak, s közben a szőke hajába túrt. Azt már korábban is észrevettem, hogy nagyon jóban vannak, de hogy ennyire azt sohasem gondoltam volna. Feketeség vadult tépte le a másikról a fölsőt, s most már szemlátomást nem törődött azzal, hogy ki láthatja meg őket. Újabb csók következett, s emiatt hangos zilálásuk még az ajtó túloldalán is hallatszott.

-Ruru…ahh…-sóhajtozott mikor Uruha a nyakát harapdálta végig, majd lágyan nyalta s csókolta a piros felületet.

Kissé ledermedtem. Az eszem azt súgta menjek innen és felejtem el amit láttam, de a lábam nem akart mozdulni. Aoi keze szép lassan elindult lefelé, még végül el nem érte társa nemesebbik részét. Finoman dörzsölni kezdte, kényeztetve mindkettőjük érzékeit, ennek pedig Uruha adott inkább hangot. Pillanatok alatt szedte le az ébenhajú róla a nadrágot, s nemsoká az övé is hasonlóan járt. Újra csókokban forrtak össze. Nyelvük lágy táncot járt, időnként pedig vad harapdálásokra váltott.

-Ruha…neh…kínozz tovább…kudesai…- hangja elhalt, nyögései beszéltek tovább, melyet a lágy kézmunka okozott, amivel kellemes pillanatokat kapott.

-Olyan kis türelmetlen vagy…Ki kell élveznem…ahh…-férfiasságára irányuló kézmozdulatok meghiúsították a további beszéd esélyeit.

-Neh légy ilyen…kis gonosz…-önelégült vigyor telepedett fátyolos arcára látva a másik vágyakozó tekintetét.

Uruha lassan végig nyalta Aoi hasát, egész addig, míg ő fel nem húzta magához, hogy ragadozóként vegye birtokba ajkait. Csókuk meg-megszakadt egy-egy korty levegő után, de ez nem zavarta őket. Szőkeség két ujját társa szálára tette, aki vággyal telt szemekkel nézett miközben szájába véve nyalt végig az ujjakon. Persze mindketten elmosolyodtak Aoi mohóságán. Az alsó is valamikor út közben elkerült róluk, így meztelenül álltak egymás előtt. Lilatündérke a férfi nyílásához tette két ujját, majd testébe hatolt.

-Nem fáj ez neki?- tettem fel magamban a kérdést.

Rögtön követte még egy ujj, s ekkor már hallatszott, hogy légzése szaporább, mint azelőtt.

-Kész vagy, démonom?- tette fel a kérdést, fülébe súgva.

Válasz nem érkezett, csak egy bólintás és egy hangos sóhaj. Nem habozott szinte egy másodpercet sem, s a másik testében volt. Csak egy rövid ideig hagyta hadd szokja az érzést majd apró lökésekkel indult mozgásba. Aoi fejét hátra vetve élvezte, miközben jobbjával Uruha hajába túrt. Zilálásuk és nyögéseik egyre hangosabbá váltak, ahogy a beteljesülés félé száguldottak. Nekem meg ebből bőven elég volt mi több sok, nagyon sok. Furán éreztem magam, testem lángolt. Sietve mentem el onnan, de még a folyosó végén is hallottam őket. Kissé megkönnyebbültem mikor kiértem a hűs, szabad levegőre. Azonnal, remegő kezekkel nyúltam a cigim után. Az öngyújtót ki is ejtettem a kezemből. A füst émelyítőleg hatott rám, de a látott képeket nem bírtam elfelejteni.

-Mi van veled Ruki? Elment az eszed?- kérdeztem magamtól, de mint várható volt válasz nem érkezett. Furcsa lett volna, ha mégis. A szál hamar leégett, de nem gyújtottam meg még egyet. Sétáltam egy rövid ideig, bár elég messze laktam innen. Mihelyst úgy éreztem visszatért nyugalmam leintettem egy taxit.

-Merre uram?- kérdezte udvariasan

-A főút melletti lakónegyedbe, a 17. kerületben. Arrigato!

-Douzo (kérem).

Az autó mellett a villanyoszlopok fénye elmosódva látszott. Szeretek kifelé bámulni menet közben a kocsiból, de hirtelen azon kaptam magam, hogy a látottakon gondolkodom.

- Ennek pedig nem lesz valami jó vége, főleg hogy másnap úgy kell tennem mintha mi se történt volna. Nem lesz egyszerű annyi biztos. De hogy hogy ők együtt vannak?- gondolkodtam csendben úton hazafelé. Az autó megáll, kifizetem a fuvart, meghajolok, és távozik a sofőr. Lassan, indulok a lakónegyed belseje felé. Sötét van ám ez nem zavar, legalább nem látják az arcomra kiült döbbenetet. Mert megdöbbentem attól amit láttam. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok látni, ráadásul még… leselkedtem is. Igaz nem szándékos volt, de bármennyire igaz is volt, attól még nem kellett volna látnom. Hibás voltam akár tetszik akár nem. Idő közben beértem a lakásba. Csend, sötét és nyugalom…vagy mégsem? Zakatoló fejem nem bírt nyugton hagyni. A konyhába mentem egyenesen a hűtőhöz. Kivettem belőle a szakés üveget és töltöttem belőle egy pohárba, mit egy hajtásra megittam. Az alkohol jótékonyan borzongatott meg. Alig vártam, hogy beállhassak a forró zuhany alá. A cseppek sebesen haladtam végig testemen. Bár égetett a víz azért nagyon jól esett. Már csak a hálóba kell eljutnom az ágyig, de most már a szakét is éreztem a fejemben. Leestem az ágyra és néztem a plafont a sötét szobában.

-Totál hülye vagyok, de mondjuk ez nem újdonság. ÁÁÁ! Ha holnap találkozom velük vajon hogyan viselkedem majd? Rá fognak jönni? Mit fognak gondolni?- ilyen és ehhez hasonló kérdések jártak a fejemben mikor is arra a döntésre jutottam, hogy holnap is ráérek gondolkodni rajta. Hamar elnyomott az álom.

Másnap reggel arra keltem fel, hogy a szemembe vág a nap. Nem valami kellemes ébresztő ám.

-ÁÁ ne már. Mennyi az idő?- sokáig kellett az óra irányába hunyorognom- MI VAN?! MÁR FÉL KILEBC?! A francba el fogok késni!- Ki pattantam az ágyból és villámsebességgel kezdem el készülődni. Mindig én vagyok az, aki hamar elkészül, és korán odaér, ezért mindig beszólok a későknek. - Jól le leszek tolva annyi biztos.

A reggelimmel a számban viharzok el a lift irányába. Még jó hogy az ajtó önzáródó, és hogy a kulcsát külön tartom. S csak most jut eszembe, hogy a kocsim a parkolóban hagytam tegnap este. Kénytelen voltam taxizni. Csak véletlen, de a tegnapi sofőrrel mentem. Bediktáltam a címet és már viharzott is tova. Az öltözőbe érve bevillant a tegnap este, de most nem értem rá ilyenekre. Levágtam a cuccom egy sarokba, és indultam. A próbaterem előtt a gyomrom kissé összeszorult, és nem a várható beszólások miatt.

- Hogy viszonyulni hozzájuk ezután?

Fejezet Vége

Megjegyzés:Hátöö… ez az első egyedüli sztorim. Remélem tetszik. Később majd érdekesebb lesz.