Címtelen- 11.Megbeszélések

Nyá nyá! Hai igen nagyon hosszú idő után friss érkezik a szotrihoz. Nem tom még meddig fogom elhúzni, de igyekszem rövidre fogni. Jó szórakozást hozzá!*élvezkedik a tea illatán*.

Yomi POV:

Talán nem túlzok, hogy eddig még embert nem láttam, aki ennyire kiakadt volna azon, hogy aranyosnak nevezték. Bár jócskán rácáfol erre a megállapításomra koncertjük alatt, és nyakam merném rá tenni, hogy nem kis adag szándékosság is van benne, mert ő nem kawaii. Hm…és így utólag be kell, hogy lássam, az ijesztő és az extra szexuális hátárán van inkább, de ezt ő is tudja, és nem is titkolja Ő szerénysége.

Nem mondom nagyon erős a felhozatal ma, de ez a kis figyelemelterelő a Girutól, határozottan csak a zene irányába, Kyo gatyában túrkáló kis magánakciója után rám is fért. A Girugamesh után pedig rögtön Rukiék lépnek fel. Egyszer nagyon régen láttam egy koncertjüket, rossz hangosítással, félig taccsrészegen, úgyhogy nem sokra emlékszem már belőle. Sok mindenre számítok, de erre azért nem. Egy kibaszott jó koncertet adnak, arról nem is beszélve, hogy Ruki úgy rázza a seggét, mint más a fejét headbangkor. Hát a helyzetemet nem könnyíti meg az tuti. Előbb Kyo most meg Ruki! Miért teszitek ezt velem Kamik??? Nagyon bulizhatkékom támad, ami nem is baj. Majd csaknem én is elkezdek a színpad mellett headbangelni meg tombolni, ami egy fellépőtől, hát finoman fogalmazva is gáz lenne, szal inkább nyugton maradok, és tartogatom a saját fellépésemre. Végül Ruki is lejön, de sajnos nem nagyon tudok vele dumálni, mert nekünk meg a színpadra kell menni. Oké van pár perc szünet, de az semmire nem elég, meg ilyenkor csak úgy pörögnek a percek. Ez pedig hatványozottan áll a színpadon töltött időre is.

Ehhez mérten szinte csak pillanatoknak tűnik az a pár szám, amit ilyenkor előadunk. Nem kicsit sajnálom, és hát úgy őszintén nem is igen tudatosul bennem, hogy mit is csinálok tulajdonképpen a közönség előtt. Oké eléneklem a szöveget meg minden, de mellette olyan fanszervízt nyomok le, amit csak kicsit tintásan szoktam, vagy esetleg fogadásból. Hát igen azt általában megszívom, mert így kerültem a színpadra egy csíkos munkásnadrágban mezítláb, de ezt inkább hagyjuk, szerencsére régen volt csak az a baj vele, hogy van róla bizonyíték, szal le nem tagadhatom. Vége, és hiába tűnik csak pillanatoknak az egész, és a közönség is hiába ordít vissza minket, nem lehet menni, mert a következő fellépő banda már ott toporog a feljárónál. Csak akkor érzem mennyire fáradtam el, mikor már lemászkáltam az emelvényről. Intek a srácoknak, akik az öltözőt célozták be azonnal, hogy én is mindjárt megyek, csak előtte még becélzom a két chibit, mert azok. Kyo nem kicsit be van pörögve, csak azt nem tom mi járt a fejében, de abból ítélve, hogy mekkora csillogó szemekkel néz, tutira veszem, hogy szórakozás van a dologban, csak nála ennek a stílusa nagyon nem mindegy.

- Figyeljetek…- én megmondtam - mi lenne, ha ma este elmennénk megünnepelni a mai napot? Kis levezetésnek iszogatás? - mondja széles vigyorral az arcán.

- Hát ez egy jó ötlet…csak van egy kis probléma vele.

- Ruki! Ugye nem azt akarod mondani, hogy a múltkori után nem akarsz többet inni, mert akkor itt rögtön letagadom, hogy egyáltalán ismerlek.

- Hé, Ruki vagyok és nem hülye, nem először voltam én berúgva, és gyanítom h nem is utoljára, szal ezt meg se hallottam. Csak annyi, hogy a főnök ma estére is valami idióta megbeszélést tervezett. - közli a szomorú tényeket.

- Óh, hogy baszódna meg. Na, akkor mindegy, még jó, hogy tudok a dologról. - mérgelődik, hogy nem jött össze a kis piálós estéje.

- Hát majd bepótoljuk holnap, meg ma este józanul leszünk el a megbeszélés alatt.

Egyetértenek, majd mondom nekik, hogy én most megyek, és mivel ennek az egésznek nemsokára vége az aulában beszéljük a találkozót kaja előtt. Bemegyek az öltözőben, ahol nem egy furcsán rám meredő szempárral találom szemben magam, de mikor megkérdezem, hogy mi van, senki nem mond semmit, hanem tovább folytatják, amit érkezésem előtt műveltek. Van egy olyan érzésem, hogy valamit mondani vagy kérdezni akarnak, csak nem merik, vagy nem tudom. Lehet, csak képzelődöm már. Hamar végzek, vagyis átöltözöm, és mire én elkészülök, tulajdonképpen vége is van a ma esti fellépésnek, és mindenki mehet, a szobákba. Már alig vártam, mert kicsit ragadtok, tehát a lehető leghamarabb szeretnék menni zuhanyozni, mert nem szeretek ragadni.

A forró vizet sokáig folyatom magara, mikor hirtelen megcsap a felismerés, hogy nekem nem ártana kicsit sietnem, mert várnak rám, arról ne is beszélve, hogy kezdek nagyon éhes lenni, konkrétan a zuhanyzás közbeni agyalás sem megy, mert lyukad a gyomrom. Gyorsított tempóban intézem a dolgaim, és törölközőt a derekamra csavarva megyek ki a bepárásított helyiségből. A szobámban meg majd megfagyok, mert sok ésszel nyitva hagytam az ablakot, így teljesen libabőrös lettem. Magamra kapok valami göncöt, ami a kezem ügyébe akad, megszárítom a vizes fejem, és indulok is le. Ruki és Kyo természetesen már ott várnak, kicsit frissebben, mint ahogy én érzem magam, de ez részletkérdés.

- Gommene csak kicsit elbasztam az időmet a zuhany alatt. - oké most esett le, hogy mit is mondtam, és kiknek.

- Ez esetben megértjük, de igazán várhattál volna lefekvésig is, mert akkor nem nekünk kellett volna várni idelent, amíg te kézizel. - vigyorodik el Kyo.

- Nem úgy gondoltam…

- Nem kell magyarázni, mert teljesen értjük, hogy miről van szó. - kontráz fülig érő szájjal Ruki is.

Na igen, és nem véletlenül kezdünk el szinte egyszerre röhögni. Ha még szeretnénk ebben az évben enni is, akkor be kell menni az étteremrészbe. Kicsit furán néz minket pár egyén, bár nagy átlagban egyikünk sem normális, tehát nem értem a dolgot, de azért vicces, ahogy megrökönyödnek. Megbeszéljük, hogy külön ülünk le és együtt eszünk. Bandáink persze nagyot néznek, mert szinte teljesen általános, amolyan íratlan törvény, hogy turnékon közösen eszünk, és ez szinte mindenkire jellemző.

Szépen leülünk egy üres asztalhoz, és enni kezdünk. Na jó, ez erős túlzás, mert körülbelül egy percen belül negyedjére fulladok csaknem bele a kajámba. Hol Kyo gusztustalan viccei miatt, hol Ruki benyögései miatt. Nem fordultak ám hátra sűrűn, áh dehogy!

UruhaPOV:

A mai megint egy érdekes koncert volt. Szerencsére nem olyan kimerítő, hiszen csak pár számot kell eljátszani, mégis azt a lehető legnagyobb átéléssel próbáljuk előadni. Ruki a koncert után szinte azonnal elpárolog, mintha itt se lett volna. Kicsit fura, mert soha nem szokott ilyet csinálni, de mérget mernék rá venni, hogy újdonsült haverjaival van megint.

Nem vesszük túl komolyan, vagyis nagy átlagban, mert van olyan, akit nem a legjobban érint ez a dolog. Nem szeretnék elhamarkodott következtetést levonni, hogy mi is ennek az oka. Egészen kajaidőig nem is találkozunk vele, majd cseppet sem meglepő módon ismét Kyo és Yomi társaságában jelenik meg. Oké, lassan kezdem azt hinni, hogy szívott valamit, mert olyan idült vigyorral jön be, hogy az már a félelmetes határán van. Ahogy elnézem, nem csak én vagyok kicsit meglepve a kis társaság hangerején, hanem majd mindenki, de ez szemmel láthatóan nagyon nem zavarja őket. Kicsit nézünk kollekítven, bandaszinten, mikor egy kurva szó nélkül külön ül le.

- Titeket nem idegesít? - mutat Aoi az asztaluk irányába.

- Micsoda? - néz fel Kai kicsit meglepetten a kajája és az állandó papírkupaca mellől.

- Hogy így viselkedik a Chibi.

- Hát ami azt illeti egy kicsit, de felnőtt ember, így tudja hogy mit csinál.

Hát én ebben nem igazán értek egyet, és biztosra veszem, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. Bár engem más idegesít jobban. Rá kell nézni Mr. citromra, és komolyan az életkedvem is elmegy, ha csak fél szemmel látom is. Ha így folytatja, addig itatom, amíg nem kezd el népdalokat énekelni. Na, jó inkább mégsem. A részeg Reita kicsit nagyon elviselhetetlen, nem beszélve arról, hogy mindig verekedni akar.

- Bazd meg! Verjél már magadba egy kis életet, mert depressziós leszek, ha csak rád nézek! - nagyon idegesít ez hülye felfogása.

- Akkor ne nézz rám. Ilyen egyszerű. - válaszol morogva, és ezt szó szerint kell elképzelni, így épp hogy értem mit is mond, miközben a fejét a másik kezével támasztja meg.

- Uruha nyugi. - vigyorog rám teljes fogsorával Aoi miközben az asztal alatt nem habozik végigsimítani belső combomon - Ha cseszegeted, attól nem lesz jobb a kedve.

Na jó, nem kicsit tudja hogyan terelje másra a figyelmem a lehető legrövidebb idő alatt. Tématerelés céljából a következő helyszínről kérdezem dobosunk, így az azonnal mesélni is kezd.

Kyo POV:

A kajálás inkább orvgyilkos akciónak nevezhető, nem egyszer sikerült csaknem belefullasztanom őket, vagy nekik engem. Az tény, hogy a befőtt effektus teljesen fellépett. Amúgy a főnökünk szerintem hivatásos ünneprontónak tanult. Pont akkor kell neki bejönni, és elkussoltatni a tömeget, mikor a legjobban szórakozunk. Őszintén kicsit nagyon utálom, amit tutira veszem, hogy kölcsönös, de neki az a dolga hogy engem elviseljen, nekem meg, hogy hozzam az elvárt profitot. Amúgy egy idióta barom. Azt nem bírja észrevenni, hogy mindenki utálja, és a mondandójának nagyjából annyi értelme van, mintha egy falnak kezdenék el filozofálni. De a legszebb, hogy ő azt hiszi, mindenki issza a szavait, na ezen már csak röhögni bírok.

Mivel a lényeges infókat a helyettese a végén mondja el, így inkább a mellettem állókkal folytatok társalgást, ez legalább szórakoztat. Azt már nem tudom megmondani min, de úgy elkezdünk valami baromságon röhögni, hogy nem bírjuk, és hangosabban tör ki belőlünk, Yomi még a székről is leesik.

- Ha ott hátul is befejeznék a magánszámot akkor folytatnám. - néz felénk olyan szemekkel, hogy az az érzésem, ha lehetne velük ölni, már nyársalva lennénk.

- El…elnézést. - erőlködi ki magából Ruki.

- Ha ennyire nem érdekli magukat a mondandóm, ki lehet menni, de akkor ne rám vessenek, ha lényeges infórmációt nem tudnak. De ha emiatt rontják el a műsort én nem tudom mit csinálok magukkal.

Nem akartam megszólalni, hogy úgyse tőled tudnánk meg azt, ami lényeges, annál is inkább, mert véletlenül Kaorura néztem, aki már komolyan azt tervezi, hogyan kínozhatna meg jobban, és ez nem vicc. Amilyen elmebeteg képes és meg is csinálja, így inkább a tőle való „félelmemben” kussolok. Oké férfiasan bevallom, rettegek tőle, szal inkább kerülöm, hogy magamra haragítsam.

Nem hiszem, hogy mondanom kell, de ezután a mi hangulatunk sem olyan fényes már, és ezen nem segített az sem, hogy a nagy kussban kénytelen vagyok a terem mennyezetét bámulni.

- Bocs, de nem bírom. - hallok egy nagyon halk, és szinte alvó hangot, ezzel egy időben pedig Ruki a vállamnak dől.

Nem telik el fél másodperc, és egyenleten lassú szuszogásából tudom, hogy már alszik. Odapisszegek Yominak, hogy alszik-e aki csak bólogat, hogy alszik, mint a tej. Nagyszerű! És mit kezdek én egy alvó emberrel??? Röpke óra után, igen annyi, a teljesen értelmetlen hablatynak vége, a helyettes pedig két darab mondatban összefoglalja, hogy holnap reggeli után indulunk a következő állomásra, és addigra mindenki legyen kész.

- Yomi próbáld meg felkelteni, aztán húzzunk innen.

- Okés. - vigyorodik, mert imád ilyenekben benne lenni.

Én nem láttam még olyat, hogy bárki képes legyen állva úgy elaludni, hogy utána semmivel nem tudod felkelteni. A kancsó víz ugyan megfordult a fejemben, de az még tőlem is nagyon durva lett volna, meg a másik, hogy az még addig, hogy csak ő lesz vizes oké, de hogy én is azt már inkább kihagyom. Éljen az önzőség. Végül amellett a döntés mellett maradunk, hogy fogjuk, és felvisszük a szobájába, mert itt nem maradhat, felkelteni viszont nem bírjuk.

Egy részeget hordozni sem könnyű, de egy alvót még nehezebb, mert annak a lábai semennyire nem mozognak. Ezért még jön nekünk eggyel, és be fogom rajta hajtani, de kegyetlenül.

- Bazd ki! Ilyet soha többet nem fogok csinálni! - nyögöm, ahogy a lépcsőn próbáljuk felcitálni, viszont szerintem szánt szándékkal szabotálja a feljutást a lépcsőn.

- Kitartást, már a felén túl vagyunk!- de a hangjából érződik, hogy már nagyon szeretne túl lenni rajta.

- Ennyire kiütötte magát a piával? - néz felénk asszem Byo a meg nem mondom, hogy melyik bandából.

- Nem, akkor legalább fel lehetne ébreszteni, de csak simán bealudt. - válaszolja Yomi.

- Az szép! Na jó, segítek felvinni a lépcsőn.

Hárman már lényegesen könnyebben boldogultunk vele. Pedig nem mondhatni, hogy nehéz lenne, sőt egyáltalán nem. Oké lesz neki holnap mit magyarázni, de ez legyen a legkevesebb gondja, meg az amúgy sem az enyém innentől kezdve…

- Segítsek még, vagy innen már megy egyedül is? - kérdezi meg.

- Boldogulunk köszi! - és el is megy.

Elérünk a szobájáig, ami hát persze, hogy zárva van. Elkezdjük a zsebit kutatni a nyüves kulcs után, és hát persze, hogy a legutolsóban, az egyik farzsebében volt. Ajtó kinyit, bevisz, ágyra lerak. Vízszintesben fogja magát, a másik oldalára fordul, macskamód összegömbölyödik, nyöszörög egy sor, és alszik tovább. Komolyan én ilyet még nem basztam. Hogy a szarba bír valaki ennyire mélyen aludni?! Az meg a másik, hogy ennyire szexi se mindenki tud lenni alvás közben, meg úgy egyébként. És kb. ebben a pillanatban kattan helyre pár kerék, ami elég sok mindent megmagyaráz, és jó néhány dolgot előre vetít.

- Szerintem menyünk. - mondja suttogva Yomi.

- Rendben.

- Nem kéne ébresztőt állítani neki? Sztem nem tudja, hogy holnap megyünk, és nem ártana neki összepakolni is. - néz körül a szobában.

- Majd reggel felkeltjük, talán akkor könnyebb lesz.

Behúzzuk az ajtót, és kimegyünk az igen csak néptelen folyosóra.

-Kyo?

- Hm? Mi van? - kérdezem meg felé fordulva.

- Ugye te is tudod?

- Mit is?

- Hogy mit akarok tőle. - néz határozottan a szemembe.

- Igen tudom. Ismerlek már egy ideje, és nem vagy vele egyedül. - váltok határozottabb hangnemre.

- Sejtettem én is. És ezután? Győzzön a jobbik?

- Akár. De nem muszáj így lennie… - lépteket hallok meg.

A folyosó szegletéből Reita lép ki, olyan szúró tekintettel, hogy biztos vagyok benne, mindent hallott, vagy legalábbis a nagyját, és nem olyan ostoba, hogy ne tudja összerakni pillanatok alatt segítség nélkül a képet. Yomi is hátra fordul, és Reita lassú járása csak az előbbieket támasztja alá. Egészen a szomszédos ajtóig jön, ami biztos az ő szobája, majd elkeskenyedő, haragos szemekkel és vészjósló hangnemmel megszólal.

- Nem ajánlom, hogy megbántsátok!

- Hidd el Reita nem az a célunk. - mondja Yomi ugyanazzal a határozottsággal.

- Hát persze! - jegyzi meg a legcinikusabban- Én csak figyelmeztetlek benneteket még időben.

- Vettük, de azt igazán megmondhatnád, hogy mi közöd van neked hozzá. - szállok be én is a társalgásba.

- Az egyik legjobb barátom, és a bandatársam. Ennyi.

- Jah, meg még egyéb is mi, de te tudod. Vedd úgy, hogy figyelmeztetve vagyunk.

Nem szól semmit, inkább a szobájába lép, és hangos kattanással hallatszik a zár elfordulása. Őszintén kicsit belemásznék abba takart képébe, hogy legyen neki mit takarni rajta, és ezzel szemlátomást Yomi is így van. Végül intünk egymásnak és kisebb düh mellett mindketten a saját szobáink felé vesszük az irányt.