Címtelen- 14.Fordulat

Reita POV:

Uruha nagyon készül valamire, és nem tudom eldönteni, hogy ezt most jó vagy rossz. Bár hadd gondolkozzam… kurva szar, mert ha Uruha készül valamire, és az be is jön, ott akkor kő kövön nem marad. Volt már rá példa, de ezt most inkább nem részletezném. Azt hiszem a legjobb lesz, ha szólok neki, hogy csak a saját dolgaival törődjön az enyémekből meg hagyja ki magát.

- Uruha, gyere csak ide! - szólok neki egyik reggel mikor még a többieknek se híre se hamva - ne ártsd bele magad a dolgimban, mert akkor nagyon nagy bajok lesznek. Ez az én dolgom és egyedül rám tartozik, nem kell semmilyen segítség.
- Oh igen el is felejtettem, hogy az normális dolog, hogy az egyik legjobb barátoddal napok óta tőmondatokban kommunikálsz, tényleg ez egy olyan normális dolog. Most te figyelj rám Rei! Nem egyedül vagy, és lévén egy bandán belül vagyunk, nem csak rád van hatással az ilyesmi. Kb. tudom, hogy mi történt, de akkor is Rei nem ez a megoldás.
- Mért akkor szerinted mi, vigyorogjak, hogy mennyire örülök már nektek? Ráadásnak az a barom arcú agybeteg törpe is beszólt nekem, jött, hogy pofán rúgjam. Ismersz Uruha, de nem akarok segítséget. Jól van ez így, ahogy van, majd elmúlik.
- Nem ismerek rád. Ki vagy te és mit csináltál az én haverommal? - néz rám értetlenül.
- Ne szórakozz nem vagy vicces, nagyon nem. - szívok mélyet a cigimből, majd hosszas csend telepszik ránk.

Nem sokára mindenki itt van már, amúgy igen próbára készülünk, és ki hiányzik? Na ki? Hát persze, hogy Ruki, és mikor fél óra késéssel megjön, kikkel jön vihogva? Természetesen Kyoval és Yomival. Mind a kettő képét benyomnám, de tényleg, viszont azért megint én kapnám a beszólást. Elköszön, és mintha minden oké lenne leül, és vigyorogva köszön, nekem meg a gyomrom buckázik egyet. Nem szólalok meg, és a többiek is csak morognak.

- Most meg mi bajotok van?
- Azon kívül, hogy már fél órája próbálnunk kellene semmi.
- Komolyan ezen vagytok ennyire kibukva? Igen késtem, de nem szándékos volt, néha ti is szoktatok.
- Na igen, de nem turné közepén, nem mindegy.
- Mért nem azt mondjátok, hogy az a baj, hogy végre jól érzem magam? Mert nem ezt nem lehet mi? - nekem itt lett elegem.
- Tudod Chibi, senkinek nem azzal van a baja, hogy boldog vagy, de már megbocsáss, de ki vagy fordulva magadból. A pontosság mintaképe fél órát késik? Inkább te ne fogd ránk, azt, hogy nem akarsz már ehhez a bandához tartozni. Egyszerűbben is lehet közölni a dolgokat, nem kell célozgatni. Kicsit unalmas már a műsor.
- Én nem… én nem mondtam ilyet…- illetődik meg.
- Tényleg? Pedig pontosan úgy viselkedsz, de én mentem, ha a drága énekesünket nem érdekli az, hogy mi van a bandával, hogy menni fog-e vagy sem, akkor engem miért érdekeljen?- fogom magam és kimegyek. Mire Ruru utánam jönne, már csukódik a liftajtó, én meg megyek ki a főkapun, amint leérek. Kell a friss levegő, meg egy jóval erősebb cigi.

RukiPOV:

Most nagyon meglepődtem. Tényleg… ők tényleg azt hiszik, hogy azért csinálom, mert nem akarok a bandába tartozni? Ez most komoly?

- Ti… tényleg azt hiszitek, hogy nem akarok már a bandába tartozni?
- Igen Ruki elég erősen megfordult már a fejünkben, csak Rei mondta ki, mert nála pattant el a cérna. Viszont én most megyek Rei után.
- De én nem, én nem gondoltam semmi ilyesmire.
- Jól van Ruki elhisszük, csak mostanában olyan szinten eltávolodtál és annyira nem beszéltél velünk, hogy komolyan megfordult a fejünkben, hogy ezt célzásnak szánod. - mondja Kai teljesen nyugodtan.
- Annyira sajnálom… - ölelem meg dobosunkat.
- Jól van, na elég lesz a nyáladzásból, elhisszük, majd a maradék kettőnek is megmondhatod.
- Még nem vagyok süket, ellenben Aoi te nagyon is vak vagy.
- Mész a francba, latextündér.

Halkan elkuncogom magam. Te jó ég mikor is volt már mikor így szívatták egymást? Nem tudom, de oltári vicces.

- Jól van Chibi, te is kiröhögsz. De várjál csak, jön még kutyára teherautó!
- Bazz, ez aztán a beszólás. - vihog velem együtt Aoi is, majd mindannyian.
- Vajon Rei megbocsát majd? - kérdezem a földet pásztázva.
- Előbb utóbb biztosan, ismered milyen, és hogy ha nagyon akar, akkor borzasztó haragtartó tud lenni. Nem tudom most épp milyen hangulatban lesz, de nyugi kialakul majd.
- Az tuti, de nem mindegy mi lesz a végkifejlet.

Végül is délután csak tudunk próbálni, de akárhányszor is próbáltam beszélni Reitával mindig elhajtott a francba, ami kibaszott szarul esett, de végül is igaza van fordított esetben ennyivel nem is úszta volna meg, szal annak is örülhetek, hogy ugyan tőmondatokban, de hozzám szól.

Ma este van egy fogadás. Igen az eleje még úgy is néz ki, a vége meg már inkább házibuli jelleg, mert kb. addigra már mindenki segg részeg az ingyen piától, néha elgondolkodom, hogy ha a fanok egy-egy ilyet látnának, utána mennyire maradnának fanok, merthogy a többség eléggé kiábrándulna az is hót ziher. Bár ez az én véleményem.

Kaial beszélgetek szinte egész este, Uruháék eltűntek, mint szürke szamár a ködben, de nem is lepődöm meg már rajtuk. Kyohoz meg Yomihoz meg most nem nagyon volt hangulatom, Reita meg? Hát ő külön fogalom, meglátom, oda akarok menni hozzá, aztán eltűnik mire meg is indulnék. Nem kerül látványosan, áh dehogy! De akkor is beszélni fogok ma vele, ha törik, ha szakad! Viszont lehet nem kellett volna ennyit innom, az egyensúlyozás biztosan egyszerűbb lenne. Megvagy! Höö, még jó hogy nem kiáltottam fel! Cicc cicc, gyere ide Ruki bácsihoz, mert beszélni akar veled. Tényleg be vagyok már baszva, az idült vigyor a képemen is ezt bizonyítja.

- Reiiiii, végre meg..vagy. Egész este kerestelek, de nem találtalak.
- Ellenben a piáspultot megtaláltad, és ahogy elnézlek jó sokszor sikerült.
- Nem legyél undok velem Rei-chaaaan…hűű de spéci mozgó talaj van itt.
- Miért kerestél- kérdezi semleges hangnemben.
- Mert beszélni akartam veled, de most nem jut eszembe miről… megvan! Én nem akarom, hogy haragudj rám- mászok szinte a képébe, hogy csaknem le is smárolom, de nem megyek arrébb.
- Ne mássz a képembe légy szíves.
- De akkor ne haragudj rám, jó, nem akarom érted? Nem és kész! - emelem meg hangom, ami elég kétségbeesetten cseng.
- Nyugodj meg, és józanodj ki, utána beszélünk.
- DE NE HARAGUDJ! - szorongatom öltönyét karjainál, miközben lefelé bámulok.

Kezei hátamra siklanak, kicsit közelebb húz magához, szorosan átölel, és hátam simogatja közben. Kiráz egy pillanatra a hideg, de jó értelemben. Nem mondok semmit, ahogy ő sem, ami egyfelől jó, másfelől meg… kit érdekel, mikor jólesik az ölelésében lenni.

- Nyugodj meg rendben? - simítja fülem mögé egy szemembe lógó tincset.
- De akkor nem haragszol? - nézek sötét szemeibe, ártatlan tekintettel várakozóan.
- Nem, de légy szíves és ne nézz így rám.
- Miért ne?
- Csak mert…- sóhajt egy hatalmasat, én pedig nem tudom mire vélni.
- Legalább nem haragszol. - hajtom vállára fejem.
- Gyere, menjünk ki kicsit.

Kimegyek, majd a friss levegő elég józanítóan hat rám. Az este további részében folyamatosan beszélgetünk, úgy igazán mindenféle álarc meg célzás és minden ilyesmi nélkül. Ilyenkor lehet látni valakinek a lelkét. És mindig meglep, hogy Reinek mennyire szép is. Megint hülyeségek jutnak eszembe.

Az idejét nem tudom mikor volt már ilyen. Igazából azt hittem nem is lesz többet, és most mégis. Imádom az ilyen pillanatokat. Viszont az álommanó nagyon piszkál, még úgy annyi van, hogy érzem, valami puhának dőlök.

Talán visznek, csak nem tudom hova, de majdcsak kiderül. Cirógatva van az arcom, erre pedig csak jólesően morranok. Valahonnan egy kedves kuncogás, aztán egy mély, fájdalmas sóhajt, aztán egy kellemesen érces mély hang, ami rettenetesen ismerős.

- Csak ne szeretnélek ennyire…- ismerlek… ez… ez Reita.

Szeretni? Engem? Rákérdeznék, hogy tényleg így van-e de az szemem nincs erőm kinyitni nem, hogy megszólalni, de ezzel a szóval a fejemben zuhanok mély álomba. Remélem, mire felébredek, tisztázódnak bennem a dolgok.