Hátööö most elég hosszú kihagyás után folytattam a ficit. Még nem tom mi fog belőle kisülni, de igyekszem. Bocsi mindenkitől, de ez a fejezet is Ruki szemszögéből íródott. De majd. Meglátjuk, aztán mehetünk fel Pestre, gyakorolni kell a kordonbontást WÍÍÍÍÍÍÍÍ. Jó olvasást!
RukiPOV:
A szobámban az ágyon ülök és bámulom az előttem heverő ruhakupacot. Mért vagyok én ilyen szerencsétlen? De hangosan feltett kérdésemre nem kapok választ, talán jobb is. Fáradtan sóhajtok, és pakolok vissza bőröndömbe. Kedvenc kalapom kerestem, de persze, hogy most kellett otthon hagynom, bezzeg mikor nem akartam felvenni, akkor elbírtam hozni. Na, most már mindegy. Egyre álmosabb kezdek lenni, így miután lefürödtem csak arra van lehetőségem, hogy bemásszak az ágyba, aztán olyan 3-4, de lehet, hogy ötszöri próbálkozásra sikerül a takarót is magamra erőltetnem.
Mondja meg már nekem valaki, miért állítottam be ezt a kibaszottul idegesítő ébresztőt a mobilomon? Valszeg azért, hogy felkeljek, de akkor sincs semmi kedvem sem felkelni. Olyan nagy bűn az, ha szeretek aludni? De mindhiába nézek várakozóan a készülékre, az rohadtul nem veszi az adást, és tovább folytatja az idegőrlő vinnyogását. Nincs mit tenni, ha nem kelek fel és nyomom ki, akkor idegrohamot kapok, vagy ami rosszabb a többiek berontanak és a finomkodás szikráját is mellőzve kikergetnek az ágyból. Tapasztalat. Egyszer egy pohár vizet kaptam ébresztőként az arcomba, és gondolom, mondanom sem kell, hogy ez volt eddigi életem legrosszabb ébresztője. A zombikat és motorkodó csigákat megszégyenítő kinézettel és sebességgel vánszorgok le a kajáldának nevezett gyülekezőbe, ahol a kipihent fejek már virulnak. Hogy a fenébe képesek ezek hajnalok hajnalán ilyen hiperaktívan mászkálni? Nem tom mit szívnak, de én is kérek belőle. Kisvártatva meglátom drága csapattársaimat, és letelepszem melléjük.
- Veled meg mi történt Chibi? Átment rajtad egy úthenger? - teszi fel gúnyolódva és csodálkozva kérdéseit Reita.
- Nektek is szép jó reggelt, és nem, nem ment át rajtam egy úthenger sem, lévén, akkor jóval laposabb lennék.
- Pontosabban inkább hasonlítanál egy formás matricára az út közepén. - röhögi Aoi.
- Csak baromi fáradt vagyok. - hagyom figyelmen kívül Aoi megjegyzését majd szépen lefejelem az előttem álló masszívnak kinéző asztallapot. - Kávéééét! - kezdek el kotorászni az asztalon.
- Ha kávét akarsz, emeld fel a fejed Ruki, mert így sanszos, hogy csak magadra borítanád. - mondja a mindig mosolygó Kai.
Csak egy morranással felelek, majd inkább megfogadom tanácsát. Nem is igazán figyelem mit is veszek a kezembe.
- Azt inkább ne! - fogja meg kezem Reita.
- Most mér’ ha ő sós kávát akar cukros helyett…- vigyorog Uruha.
- Ja…hoppá. - és kezembe veszem a cukortartót és öntöm a tartalmát a fekete „életbe”.
- Te…- mereszt Reita nagyon nagy szemeket - mióta akarsz cukorbeteg lenni?
- Hee? - nézek rá „értelmesen”.
- Ennyi erővel intravénásan is adagolhatnád magadnak a cukrot. - folytatja, bár nem értem mi szar baja van, így csak vállat rántok.
Tényleg sokkal több édesítőt pakoltam bele, de így még finomabb. Ezentúl így iszom. Már azon kezdek el agyalni, hogy mennyire lenne feltűnő, ha én most fognám magam és elkommandóznék a szobámig pár röpke órácskára. Most komolyan kinek is hiányoznék? De sajnos hiába is reménykednem benne, hogy nem vennék észre az eltűnésem, erre nagyjából annyi az esély, minthogy kis apró hupizöld angyalok potyogjanak az égből hajnali 11-kor. Álmodozni azért szabad nee?
Felettébb értelmes gondolataim közül a vállamat kocogtató kéz szakít ki hirtelen, minek következtében akkorát ugrok, hogy csaknem magamra öntöm, az életerőt jelentő feketémet, miközben kivágom a kétvonalas C-t. Komoly már csak ez hiányzott. Körülöttem enyhe röhögő görcs halad végig, a fél terem pedig ide fordul, hogy „ki a gyászkeret nem bír magával”, vagy „épp kit nyúznak meg már megint”.
- Baszd meg, a szívbajt hoztad ám rám ugye tudod? - fordulok az illető felé.
- Etto…- kezdi el a röhögés visszafojtásától halkan - Ruki-san nem is tudtam, hogy ennyire ijedős vagy. Talán rossz a lelkiismereted? - na, kösz Yomi, most a többieknek még több okot adtál a röhögésre.
- Nem, nem rossz a lelkiismeretem, csak nagyon elgondolkoztam az előbb.
- És mivel is gondolkoztál? - szakad a röhögéstől Uruha Aoival szinkronban. Egyszer még kinyírom őket is, de nem ma, ez a nap túl szép a gyilkolászásra, de még meggondolom.
- Na, csak annyit szerettem volna, hogy próbák után nincs-e kedved elmenni valahova a városban?
- Ez egy remek ötlet. Anno… nem tudom még mikor is fogunk végezni, mert holnap ugye koncert, de amint készen vagyunk, vagy tudok valamit, mikor szabadulunk megkereslek, vagy írok egy sms-t. Rendben?
- Nekem tökéletes. De ha nem baj most megyek, mert Sakito még fejtágítani is akar reggeli közben, bár azt nem tudom kaja közben, hogy oldja meg.
- Ne aggódj eléggé ismerős helyzet. Akkor később! - intünk még egymásnak, majd elszassézik az asztalukig, ahol már a többiek ott ülnek.
- Chibikém, itt randi szag van! - vágja be fülig érő szájjal Aoi.
- Nem értem miről beszélsz, De - hatásszünet- mielőtt elkezdenéd, szólok, hogy nem is érdekel.
Inkább nem mond erre semmit, de ha az lehetséges még szélesebb vigyorra húzza a száját, ami lassan már leszalad a térképről, de mindegy. Tudomást sem véve róla, kihülőfélben lévő kávémnak szentelem minden figyelmem. A reggeli további részében nem az én dolgaim kerülnek terítékre, helyette a következő koncert részleteit beszéljük meg.
Ha nem csal a szimatom, valami itt nagyon nincs rendben. Arra még nem jöttem rá mi, de előbb utóbb úgyis kiderítem. Addig nem nyugszom. Nagyon fura most a hangulat, ránk nagyon nem jellemző módon, és ez rohadtul idegesít, de inkább befogom a szám, annál is inkább, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy valamilyen szinten ennek én is oka vagyok.
Mivel a dalok sorrendje meg van, sőt a vésztartalék dalok is megvannak, már csak annyi dolgunk van, hogy addig játsszuk őket, amíg a testnyílásainkon keresztül nem folynak ki a kotta sorok. Már mindegyik dalt minimbe kétszer eljátszottuk, nekem meg elkezdett a torkom is fájni. Lévén mindenki felmosórongy állagú muszáj kimennem, ugyanis nekem szükségem van most a pörgésre, és az eszeveszett hülyeségre, ezekkel meg most mindössze a padlót lehetne felmosni, az meg nem valami szórakoztató tevékenység, de ki tudja, majd egyszer kipróbálom, de nem most. A baj csak annyi, hogy semmilyen mentőötletem nincs arra, hogy szabadulhatnék, ekkor viszont felmentőként hallatszik be a folyosóról valami elmondhatatlanul idióta, nyerítésszerű röhögés.
- Asszem, én most kimegyek egy kis friss levegőt szívni. - és állok is fel, lépdelve az ajtó irányába. Nem sűrűn megyek a hülyeségért a szomszédba, de most mégis megteszem.
- Üdv néktek! - köszönök mihelyt kiléptem a folyosóra a Diru közé. Hát igen, nem véletlen.
- Uff, üdv Ruki testvér! - röhög a képemben Kyo. Ez az ember egyike a legbetegebbeknek úgy minden féle-fajta tekintetben, de pont ezért lehet vele jól szórakozni. Senkinek nem ajánlanám, hogy éjszaka egy sikátorban fusson vele össze.
- Szia Ruki! - köszönnek a többiek is miután elsültek Kyo idióta grimaszán.
- Min röhögtetek annyira? Még bent is lehetett hallani.
- Ne szólj be, nem mi voltunk! - mondja „meggyőző” arccal Toshiya.
- Aham…persze…- mosolygok sejtelmesen. Ezt még nekem sem tudják beadagolni.
- Csak…csak…- próbálkozik elmondani nem túl sok sikerrel, lévén majd megfullad a röhögéstől - Die mesélt egy sztorit, de kész!...Mondd el neki is Die!
- A csaj az első sorban tombol, de annyira, hogy nem veszi észre, maga körül mindenkit minimum 5ször leütött már. Aztán leszaggatja magáról a pólót, mer’ hogy az mekkora poén már, és a kezét a kordonhoz köti. De nem ez a slusszpoén…Elhalkul a zene, de a csaj mintha észre se venné, ugyanúgy folytatja tovább, majd miután legalább négyen, öten szólnak neki, hogy állítsa már le magát hajlandó abbahagyni, de utána meg nem bírta kiszedni a kezét. Ott rángatta a kezét a kordonnal együtt, az meg majd kidőlt. Az egyik staffos végül rászánta magát, hogy segítsen neki. Mindehhez pedig annyira illumináltan torzult fejet vágott, hogy az már ijesztő, meg a srác mesélte, olyan alkoholszaga volt a csajnak, hogy simán be lehetett rúgni már csak attól. - meséli el Die.
És szakadni kezd a röhögéstől, de miután elképzeltem, és Kyo elkezdi a hallottakat utánozni nem bírtam ki anélkül, hogy ne röhögném szét a maradék agyamat.
Iszonyat jó fejek, de mindőjük közül Kyo a leghülyébb, és persze, hogy vele jövök ki a legjobban. Talán nem véletlen. Marha jól elvagyunk, de az totál kiesett, mikor is lépett le az összes Deg tag leszámítva Kyot. Ennyire vak lennék, vagy ezek tényleg egyik pillanatról a másikra szívódtak fel?
- Te! A többiek hová lettek? - kérdezem meg végül Kyot.
- Őszintén passz, de valószínűnek tartom, hogy a próbateremben vannak, ahol már nekem is lennem kéne egy ideje. De talán most tényleg olajra lépek. Héé..koncert csak holnap lesz nee?
- Ja, ha jól tudom ma még senkinek nincs. - válaszolok.
- Akkor oké. Húzzunk már el délután inni egyet! - tesz javaslatot.
- Jó ötlet!...De várj csak! Már elígérkeztem Yominak.
- Yomi…Yomi…- gondolkodik, vagy úgy tesz mintha - Ááá…megvan! Ő jó fej! Régről ismerem, úgyhogy nem lesz gond. Majd szólok. Na csá! - azzal elviharzik.
- Te Chibi! - akkorát ugrok, hogy csaknem a plafonba verem a fejem, na jó, azt azért mégsem, de majdnem.
- Mi a fenének űz ma mindenki abból sportot, hogy engem ijesztget? Nem tudod Uruha?
- Nem én tehetek róla, hogy rossz a lelkiismereted, bár most már megértem.
- Te meg mi a szarról pofázol most itt nekem? Mert csak úgy tájékoztatásképp közlöm, nem igazán értem.
- Épp csak azt ecsetelem, hogy nem kellene egy napra rögtön két randit is leszervezni.
- Hát te beteg vagy! Csak inni megyünk. Amúgy meg Te kémkedtél utánam?- teszem fel a kérdést felháborodva.
- Én ugyan nem, de már egy fél órája elmentél, és folytatnánk a próbát, a többiek meg elzavartak, hogy keresselek meg. - mondja, miközben a terembe lépünk.
Még jó, hogy rohadtul nem érzékeltem mennyi ideje vagyok kint, de úgy őszintén szólva, nem is igazán érdekel, mivelhogy már az összes számot rongyosra játszottuk, de mindegy.
- Szia Chibi! - köszön rám fülig érő szájjal Aoi, bár azt szeretném tudni min is vidul ennyire, de van egy olyan érzésem, hogy nemsokára én is meg fogom tudni. - Hallom rohadtul jól elvoltatok kint. Csak neem? - kérdi valami beazonosíthatatlanul perverz már-már ijesztő arckifejezéssel. Csak tudnám, most miért nem egymással foglalkoznak ahelyett, hogy velem. A múltkor olyan nagyon jól elvoltak, bezzeg most.
- Nem tudom mi ez a nézés, de fejezd abba, mert idegesítő.
- Olyan morcos vagy mostanság. Mi van? Csak nem hiányod van? Keríthetünk neked nőt, ha nem találsz. - Na, most fogom kinyírni, és a levágott fejével fogom felmosni a padlót, vagy a letörött kezét nyomom le a torkán. Választhat. Tiszta rendes vagyok ugye?
- Ne oltsd már szegényt! - válaszol helyettem Uruha belém fojtva terveim hangoztatását - Nemrég szervezte le a mai napra a második randiját.
- Ki se néztem volna belőled Ruki! De, legalább most már értem miért rossz a lelki ismereted.
- Aoi a kurva, rohadt, életbe, fejezd már be! - kelek ki magamból, mert már cseszettül elegem van belőle - Inni megyünk, meg dumálni, ha ezt annyira nehezen bírjátok felfogni, nagyon sajnálom, de közölnöm kell egy sereg lepkének is több esze van nálatok, ja és akkor légy szíves és tedd ki a „Hülye vagyok, üssetek” táblát a homlokodra már csak úgy miheztartás végett is! - most kábé úgy néz, néznek rám, mint egy idegbetegre, de most nem érdekel, mert kurvára fejbaszták az agyam.
- Neked tényleg hiányod van, ha már ennyitől így bepörögsz. - vigyorogja. Most már senki nem ment meg a biztos haláltól Shiroyama Yuu.
- Ruki, mielőtt még idegbajt kapnál, szívj el egy szálat, és vedd be kérlek az idegnyugtatóidat. Ilyenkor nagyon ijesztő vagy ám, ugye tudsz róla?
- Igen Kai tudom, de akkor is…
- Talán ha nem kezdenél el őrjöngeni, akkor nem hinnének semmit. Csak az tagadja ennyire, aki csinálta. - mondja Reita tök cinikusan, maró gúnnyal tiszta furán.
- Nem hiszem, hogy túlreagálnám, de nekem mindegy mi hülyeségen jártatjátok az agyatokat. - fordulok végül el és telepszem le az egyik fotelbe.
Még dumálunk, vagyis én inkább pufogok, de utána megint dolgozni kezdtünk. Elvagyunk, meg minden, de nekem már nagyon, de nagyon mehetnékem van, és persze hogy ilyenkor vánszorognak az óramutatók a leglassabban. Totál kezdek befáradni ezektől az elmegyogyótöltelékektől, mikor Kai diszkréten közöli, hogy akár mehetnék is, a mai terv már megvolt. Komolyan azt hittem soha nem jön el a szabadulás pillanata.
- Azt a…mi a frász volt ez? - érezem meg a rezgést a gatyámban - Ja, a telóm csak. Igen, mondjad. - szólok bele a készülékbe. - Persze már mi is végeztünk… Három negyed óra múlva?...Nekem jó. Beszélt veled Kyo? - fura, kereszteződő pillantások a háttérben- Ja, rendben. Akkor a hotel előtt… Kösz rendes vagy ám te is…Igyekszem. Na, hello! - teszem le - Most mi van? Mér’ néztek rám így? Nem ettem embert!
Csak legyintést és vigyort kapok válaszul, így inkább nem is akarom tudni mit is gondolnak. Gyors összepakolok, elköszönök a többiektől, mert nem valószínű, hogy ma még látom őket, aztán sprintelek a szobámba, mert nincs valami sok időm elviselhető kinézetet varázsolni a pofámra.
Persze most is, mit általában hozom a formám, így én érek le legutoljára.
- Na, mivel Csipkerózsika is hajlandó volt letolni a csinos kis seggét, így akár indulhatnánk is. - jegyzi meg Kyo köszönésképp elpöccintve a csikket valamerre.
- Jól van na! Nem tehetek róla, hogy Kai későn engedett el a próbáról.
- Anno, Ruki annak már csaknem egy órája volt, de szerintem is húzzuk magunk. Így sehová nem jutunk el. - kontráz Yomi, s ezzel a témát le is zártuk a belváros felé lépdelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése