Feline Queen- 0. Prológus

Feline Queen- 0. Prológus

Tolvaj

Nos, egy hosszabb kaliberű történet nulladik fejezete lenne. A folytatást előbb de magamat ismerve inkább utóbb fogom felölteni. Saját fandon, nem kapcsolódik semmilyen rajongói körhöz. Stílusát tekintve az urban fantasy lesz a legmegfelelőbb, de persze a romatikus szálak sem fognak elmaradni. Minden esetre annak aki elolvassa jó szórakozást.

- Arra… arra, ott van! - üvöltötte az őrség torok szakadtából!

- Utánuk, nem hagyhatjuk elmenekülni!

Az őrök a tolvaj nyomában jártak, az erőben úgy üldözték, akár a vadászok vadat. Minden áron vissza kellett szerezniük az ereklyét, még akkor is, ha mind oda vesznek közben. Becsületük, hűségük, és minden tiszteletük az urukhoz kötötte, üldözőt és üldözöttet egyaránt. A véreskü szent és sérthetetlen, aki megszegi annak a halál már csak megváltás lesz nem több, a hit szerint pedig a túlvilágon sincs annak már nyugta.

- A folyó felé tart!- üvöltötte az egyik lándzsás.

- Nem hagyhatjuk! Azon túl nincs hatalmunk!

- Gyerünk!

Farkasüvöltés szelte át a hideg éjszakát, a szél pedig süvített, messzire sodorva a végzet hangját. A tolvaj rettegve gondolt rá, hogy mi lesz vele, ha utolérik, de erre nem gondolkodhatott. Mikor belevágott a küldetésbe, már akkor tudta, hogy belehalhat, de nem érdekelte, szüksége volt mesterének az ereklyére, így meg kellett szereznie az uralkodótól. Tüdejében a hideg levegő mintha tűzzé változott volna, égette mellkasát, de nem volt abban a helyzetben, hogy megálljon pihenni. Ha eljut a folyóhoz megmenekült, az ezüstfolyón nem kelhetnek át a kutyák, ha csak nem akarnak háborút. A bokrok, cserjék marták a bőrét, de nem állhatott meg, még nem. Már épp meglátta a csillogó vizet mikor maga mögött trappolást hallott, majd nem sokkal később a földön terült el egy vicsorgó farkassal a hátán, ami szét akarta tépni a torkát. Csak pillanatai voltak hátra a nőnek, de nem adta olcsón a bőrét. Hátracsapva a fejét pont eltalálta a támadóját, majd egyetlen megmaradt tőrét a farkas nyakába vágta. Vonyított fájdalmában, hiszen az ezüst méreg volt a számukra, főleg átváltozott alakjukban. Lerúgta magáról, és immár vérző nyakkal rohant tovább a folyó felé.

- Ott van! Tűz! - hallatszott a távolból.

Pár pillanat múlva éles fájdalom járta át mellkasát. Jobb melle alól egy nyílvessző hegye állt ki mellkasából. Forróság öntötte el belülről, érezte, hogy elgyengül, nem elég hogy egyik tüdejét is eltalálta a nyíl, de még bénító méreg is volt rajta, de nem adhatta fel, nem, most amikor már mindjárt a célnál van. Belegázolt a vízbe, hogy átjusson a túlpartra, lábai azonban nem bírták megtartani. Térdre rogyott, és hiba próbált felkelni. Tarisznyája félig a nyakába volt kötve, amit a nyílvessző fel is sértett.

Bal felkarján hirtelen fájdalmat érzett, majd pár pillanat múlva üvöltésével együtt jutott el a tudatáig, hogy a vízbe csobbanó állat letépte a karját. Karjából spriccelve ömlött vére feketére színezve az ezüstszín vizet, közben pedig az apró csobbanás hangját csak a nő vette észre. Az ereklye egy bőrbe csavarva kicsúszott a tarisznyából, a folyó pedig könnyedén sodorta magával. A nő először megijedt, hogy így nem fog hozzájutni az ura, aztán pedig magában mosolygott, hogy ha más nem akkor legalább az ázott kutyáké sem lesz.

A kart a farkas a vízbe ejtette, majd véres pofával vicsorogva, morogva nézett a nőre. Mély morgásszerű hangon szólalt meg.

- Add vissza némber, és ígérem gyors halálod lesz!

- Soha! - jelentette ki határozottan minden fájdalma, és egyre zúgó feje ellenére is.

- Add vissza te szajha! - morgott egyre dühösebben.

- Dögölj meg rühes kutya!- csapta a vizet közben az állat felé.

Próbált, feltápászkodva a fősodrás felé tartani, de ő gyenge, a farkas pedig jóval gyorsabb volt tőle. Nem sokkal ezután a katonák is odaértek, azonnal kirángatva a sérült nőt a folyóból. Földre lökték, amitől felnyögött, mert a nyíl még mindig a testébe volt fúródva.

- Vegyétek el tőle az ereklyét! Remélem tudod, hogy ezért lassú és nagyon fájdalmas halálod lesz. - vigyorodott el a parancsnok.

- Parancsnok, nincs nála. Mindenhol megnéztük, de nincs nála!

- HOGY MI VAN?!  Te tetves ringyó!!! - vágta teljes erejéből arcon a térdelő nőt.

Az ütés erejétől elterült a földön, a szájába gyűjt vért a földre köpte, majd nyögve ismét felült.

- Mi az rohadék, nincs meg ami kell? - nevetett fel kárörvendően.

- Te semmire kellő!!! Ezért megfizetsz!!!

Teljes lendületből kezdte el rugdalni a nőt, aki tehetetlenségétől csak összehúzni volt képes önmagát. Hiába volt jó gyógyító képessége, nem segített rajta. Mikor a parancsnok kicsit abbahagyta pár pillanatig nyöszörögve feküdt a földön, majd hörögve kuncogott.

- Soha nem fogjátok megtalálni az ereklyét!

- Áruló boszorkány! Megloptad és elárultad fenséges királyod!

- Az a senkiházi nekem nem királyom!!!

- Te nyomorult…- sziszegte a parancsnok.

Dühében a nőhöz lépett és az egyik szemébe szúrta az addig oldalán lógó kést. A fájdalomtól felsikított, arcán pedig vér ömlött végig.

- Szedjétek ki belőle, hogy hol van az ereklye! - utasította az embereit, majd a határt kezdte el kémlelni.

Hosszú percek teltek el, nyöszörgéses, fájdalommal teli hangok közepette. Az egyik katona lépett végül oda parancsnokához.

- Uram, annyit árult el, hogy a folyóba esett. Mostanra már mérföldekre lehet innen.

- Én is tudom ostoba! Menjünk lassan.

- A lánnyal mi legyen, még él, de eszméletlen.

- Temessétek el. Csak elrontaná a gyomrunk.

- Uram!  - jött oda egy másik katona. - Ezt találtuk az egyik halott torkában. Valószínűleg a lányé.

A kezébe adott egy díszes markolatú tőrt. A markolat tövében pedig egy ágaskodó koronás kardfogú volt vésve, egyik mancsában pajzs volt, a másikban pedig kieresztett karmai között egy kard.

- A macskák királyi családjának címere. Az átkozottak! Ők küldték ezt a szajhát, hogy ellopják az ereklyét. De ez nem marad ennyiben! Ebből háború lesz!